Tag Archives: kirándulás
Busójárás
Idén a 7. b és a 8. b osztály rendhagyó farsangi programon vett részt. A farsang hivatalosan utolsó napján, húshagyó kedden, Mohácsra, a busójárásra utaztak.
Először a Busóudvarba látogattak, ahol megismerkedhettek a busójárás történeti hátterével, valamint sok-sok busóálarcot és öltözéket tekinthettek meg.
A fő utcán végig árusok ütötték fel sátraikat. Itt mindenki kedvére vehetett vásárfiát az otthoniaknak vagy akár saját magának. Nagy népszerűségnek örvendtek a kereplők és a hűtőmágnesek, melyek busóálarcot formáztak.
A bár a maskarák az utcán korábban is föl-fölbukkantak, és kicsit megriogatták a járó-kelőket, de az igazi kivonulása délután 3 órakor kezdődött,. Ez volt ám az igazi színes forgatag! Kb. 1700 felvonuló csaknem 40 percen keresztül hömpölygött a kocsiút teljes szélességében. Jöttek gyalog, szekérrel, motoros nyitott kis kocsikkal. Gyerekek, felnőttek egyaránt maskarába bújtak, kin hagyományos busó öltözet, kin pedig szokásos farsangi jelmez és álarc. A felvonulók cukrot, csokit osztogattak és szórtak a tömeg közé. De nem mindig kellemes ajándékkal lepték meg a busók a nézősereget. Szállt ott liszt, tyúktoll is, sőt olykor még vizet is spricceltek a visongó, nagyokat nevető közönség közé. Időnként alaposan ráijesztettek a bámészkodókra, vagy megpróbálták magukkal ragadni, megtáncoltatni főleg a nőnemű kíváncsiskodókat, akik igyekeztek elmenekülni előlük. Persze mindez csak tréfa volt, s mindenki jókat derült a riadt asszonyokon, lányokon.
Ritka élményekkel tért haza a kis csapat minden tagja.
Header kép forrása: Haris Travel Club
A CORVINA KÖNYVTÁR budai műhelye – kiállítás
MÁTYÁS KIRÁLY KORVINÁI KÖZÖTT
2019 február 9 – én, szombaton, Iskolánk 21 fős csapata, Mészárosné Surányi Olga vezetésével és Szabóné Csepregi Boglárka kíséretével Budapestre kirándult, ahol megtekintette az Országos Széchényi Könyvtárban látható: A CORVINA KÖNYVTÁR budai műhelye című kiállítást.
Tette ezt annak apropóján, hogy Intézményünk e tanévben egy sikeres Nemzeti Tehetség Program által kiírt pályázat megvalósításának folyamatában van, melynek címe Reneszánsz családi művészhetek.
E program témája éppen egyik legnagyszerűbb királyunk, I. Mátyás király és kora, azaz a magyarországi humanizmus és reneszánsz ideje. Mint ismeretes, tavaly Mátyás születésének és királlyá választásának évfordulóját ünnepelte a magyarság, és ennek emlékezetére lett kihirdetve a MÁTYÁS EMLÉKÉV. Úgy gondolom, azonban, hogy e királyunk példaadó szellemiségével, tetteivel mindenkor érdemes foglalkozni, alakját személyiségét megőrizni és továbbadni mindenkor kötelességünk.
Szombati budapesti kirándulásunk pedig egyfajta érzelmi ráhangolódás is volt egyben. Megtekinthettük a valamikori híres, mintegy 2500 darabból álló könyvtárából azt a 32 Corvinát, melyek között számtalan különlegesség is volt, s melyek egy jó része Olaszországból, az Egyesült Államokból „utazott „ hozzánk, először és talán utoljára, a magyar közönség elé.
E meghatóan gyönyörű, festői helyszín, Mátyás királyunk székhelye, a Budai Vár és annak Széchenyi Könyvtára, méltó helyszíne volt e nem mindennapi kiállításnak. Külön köszönet illeti a kiállításon minket kalauzoló kedves tárlatvezetőnket, Albert Rékát, aki kellemes hangulatú, sok információval szolgáló tárlatvezetése hozzájárult e különleges, maradandó szombati élményünkhöz.
A kiállítás Hunyadi Mátyás könyvtárának egy új felfedezésével ismertette meg a látogatókat, azaz, hogy a királyi udvarban is, BUDÁN! is készültek az itáliaiakhoz hasonlóan értékes kéziratok. Hogy számos akkor híres és felkapott kódex készítő olasz mester dolgozott Budán, a király hívását követve, több éven keresztül. Mindez azt bizonyítja számunkra, hogy magas színvonalon működött e budai műhely is. Tisztelettel és megbecsüléssel szemléltük Mátyás király örökérvényű életművének eme jelentős vívmányát, amit BIBLIOTHECA CORVINA néven ismer mindenki.
És a MI megbecsülésünk jeléül is álljanak itt hűséges krónikásának szép sorai:
Antonio Bonfini: Mátyás király
Épített paloták, öntött szobrok, remek ajtók hirdetik,
ó Mátyás, nagyszerű szellemedet.
Sok diadalt nyertél, neved nem enyészik.
Örökké őrzi érc, márvány, virtusod és a betű.
MÉSZÁROSNÉ SURÁNYI OLGA
A Corvinák egy része digitálisan is megtekinthető itt!
Header forrása: Agathias: De bello Gothorum, OSZK Cod. Lat 413. (Fotó: Török Máté)
Angol nyelvű színház Budapesten
2019. január 18-án a 8. a, b, c valamint a 7. b osztály érdeklődő tanulói Budapestre utaztak színházlátogatásra. Az előadás az Uránia Filmszínházban volt. Az impozáns épület méltó helyet adott a kulturális programnak. Diákjaink G. B. Shaw Pygmalion című színművét a The American Drama Group Europe/TNT Theatre Britain utazó társulat előadásában, angol nyelven tekintették meg. Mivel a társulat mindössze öt tagja játszotta a szerepeket, természetesen nem a teljes darabot adták elő, hiszen még így is volt olyan színész, akinek két szereplő bőrébe kellett bújnia.
A szórakozást angol órákon komoly munka előzte meg. A gyerekek megismerkedtek a darab szinopszisával, azaz a rövidített tartalmával angol nyelven, valamint – szintén angolul – részleteket tekintettek meg a My fair lady című musical filmváltozatából, mely Shaw művének feldolgozása. Így sokkal könnyebb volt mindenki számára követni, hogy mi zajlik a színpadon, és megérteni a párbeszédeket. Végül élményekkel telve tért haza a kis csapat.