-
Leendő első osztályos tanító nénik bemutatkozása – Huszár Ágnes -
1.a osztály angol-labdajáték
Huszár Ágnes vagyok, jelenleg a 4. a osztály osztályfőnöke.
A tanítóképző főiskolán 1987-ben végeztem. A gyerekekkel való foglalkozás és tanítás fontos szerepet kapott az életemben, így azóta is szinte folyamatosan iskolában dolgoztam, napközisként és tanítóként.
Szülőként és pedagógusként egyaránt tisztában vagyok azzal, hogy minden gyermek egy sajátos kis egyéniség, és munkám során ennek megfelelően igyekszem figyelembe venni az egyéni képességeiket.
Fontosnak tartom az átmenetet az óvoda és iskola között. Szeptemberben az iskolába lépő óvodás elsősorban kisgyermek és csak másodsorban iskolás. Számára nagyon fontos az érzelmi biztonság, az elfogadás, a türelem és a dicséret. Hiszem, hogy dicsérettel sokat el lehet érni. Ennek az első osztályban kiemelten nagy szerepe van, hiszen a jövendő kis elsősök úgy jönnek iskolába, hogy bennük van a pozitív értelemben vett „megfelelni akarás” és a késztetés, hogy sikerrel vegyék az akadályokat. A mi feladatunk ebben támogatni, megerősíteni és biztatni őket.
A játékosság lényeges a mindennapokban, hiszen játszva tanulni sokkal könnyebb. Szívesen alkalmazom a már jól bevált hagyományos módszereket és eszközöket, de azt is érzékelem, hogy a mai kisgyermekek már a digitális nemzedék legifjabbjai. Ezt szem előtt tartva, megfelelő arányban ötvözve kihasználom a digitális eszközök adta lehetőséget a gyerekek figyelmének, kreativitásának és problémamegoldó gondolkodásának fejlesztésére.
Szeretném, hogy a gyerekek, akikkel együtt dolgozunk sokoldalú, nyitott személyiséggé váljanak. Igyekszem meghallgatni, támogatni őket. Arra törekszem, hogy megtaláljam bennük a tehetséget, és a saját tempójukban, egyéni adottságaiknak megfelelően fejlődhessenek.
A sokéves tapasztalat ellenére is, amikor az első osztályosokat várom, az számomra is egy új feladat, egy új élmény, és egyben egy örömteli várakozás is. Szeptemberben ők nagy tudásvággyal és kíváncsisággal érkeznek az iskolába, és én azon fogok igyekezni, hogy ez így is maradjon.
-